Tehetséggondozás a VET-VM csoportban

Mi a Tehetséggondozás program célja?

A VET-VM csoport által meghirdetett Tehetségprogram célja a tehetséges, motivált hallgatók számára lehetőséget és oktatói segítséget adni arra, hogy a kötelező elvárásokon felül fejlesszék tudásukat; kialakíthassák, illetve pontosíthassák szakmai érdeklődési körüket, céljaikat. Ez egyben a csoport érdeke is, hogy a tehetséges és motivált hallgatókat idejében megszólítsa, s érdeklődés esetén saját szakterületének mélyebb elsajátítását tegye lehetővé.

Mit kínál a Tehetségprogram a hallgatók számára?

A csoport egy-egy elhivatott, fiatal oktatója személyre szabott szakmai programban, feladatok és rendszeres konzultációk útján segíti a hallgató tanulását és szakmai fejlődését. Ennek érdekében, egy közösen megegyezett témában a témavezető külön feladato(ka)t ad a hallgatónak, segíti a szükséges ismeretek megszerzésében, és a problémák megoldásában, valamint szakmailag értékeli a hallgató munkáját.

A csoport félévente fórumot szervez a programban résztvevőknek, melyben a program hallgatói, a csoport oktatói és kutatói, valamint alkalomadtán iapri szakemberek együtt is áttekintve segítik a hallgatók szakmai előmenetelét.

Kiknek szól?

A programot elsősorban motivált, jó tanulmányi eredménnyel és legalább két lezárt félévvel rendelkező, de még szakirányt vagy specializációt nem választott, villamosmérnök, ill. mérnök informatikus BSc hallgatóknak ajánljuk. Azokra a hallgatókra számítunk, akik a kötelezőnél magasabb színvonalú tudásra törekednek.

Hogyan kapcsolódik a Tehetségprogram más egyetemi lehetőségekhez?

A program a VIK tantervi elfoglaltságain felül ad tanulási, szakmai fejlődési lehetőséget a hallgatónak. Nem vált ki tantervi kötelezettséget. A hallgató saját elhatározásából pályázik a felkínált lehetőségre. A szakmai munka azonban folytatódhat a hallgató témalaboratóriumi, önálló laboratóriumi, szakdolgozat- vagy diplomatervezés témáiban, sőt később akár PhD témaként is folytatódhat.

A programban való részvétel előrevetíti, hogy a kiemelkedő hallgatók ösztöndíjban vagy más juttatásban részesülhetnek (pl. projekt-részvétel).

Mi a program gyakorlati lebonyolítása?

A hallgatók írásban jelentkeznek, melyet egy szóbeli elbeszélgetés követ. Ennek során részletezzük a felkínált témákat, itt lehetőség van kérdéseket feltenni a témákról, illetve a programról.

A csoport félévente egyszer szakmai beszélgetést tart, ahol a hallgatók elmondhatják egymásnak, hogy mivel foglalkoznak. Ezt követően a félév végi értékelés alapján a csoport dönt arról, hogy a következő félévre is felveszi-e a hallgatót a pozícióra. A témavezető annak a hallgatónak, aki nem mutat fel a program kiválósági elvárásaihoz méltó szakmai előrehaladást, az aktuális félév során jelzi észrevételeit.

A hallgató tetszőleges időben abbahagyhatja a programot (amennyiben ösztöndíj vagy más szerződés erre külön megkötést nem ad). Jó előrehaladással a témavezető bevonhatja őt a kutatásába, projektekbe, publikációk készítésébe.